-Harry?
-Hm?
-Figyelsz te rám egyáltalán?-Niall sóhajtva dőlt hátra a székében, felvéve az asztalra helyezett szalvétát, hogy aztán alaposan megtörölhesse vele a száját. A tészta ma is nagyon ízlett neki, bár nem emlékezett egy alkalomra sem, amikor csalódnia kellett volna a kis olasz étteremben, amit ő annyira szeretett, viszont Harry ki nem állhatott.
-Figyelek-morogta a férfi, tekintetét elszakítva az ablaktól, amin hosszú perceken keresztül tekintett ki. A rendelt gnocci a táljában már rég kihűlt, ráadásul a paradicsomszósz tetején ránc képződött, és így már nem is volt olyan gusztusos, mint előtte. A teája, amit úgy kért, ahogy szerette is inni a kedves pincérnőtől, Andreatól, érintetlenül hevert a jobb keze alatt.
-Látom-forgatta a szemeit a fiatalabbik férfi, miközben a csészét a szájához emelve kiitta az utolsó pár korty kávéját.
-Ne haragudj, Niall-Harry sóhajtva túrt bele a már így is szanaszét álló tincsei közé. -Teljesen máshol jár az agyam, és mellesleg este sem aludtam olyan sokat.
Niall, homlokát ráncolva mérte végig legjobb barátját, aki lehunyt szemekkel dőlt hátra a székében. A fáradtságtól, mély, sötét karikák képződtek a szemei alatt. Az arcbőre szürkés volt, már-már beteges szint öltött. Harry, ha dolgozott aznap, mindig tökéletesen tiszta, élére vasalt öltönyt viselt, és ügyelt arra, hogy minden áldott nap remekül nézzen ki, ahogy egy főnökhöz méltó. Most viszont egy sötét szürke, agyon hordott, Nike pulóvert, valamint fekete melegítőt viselt. Lábán az edzéshez használt cipője virított, amely a sok futástól, és a portól teljesen elveszítette eredeti, fehér színét.
-Louis-t kiengedték?
Harry halvány mosollyal az ajkain aprót bólintott.
-Tegnap délelőtt.
-És, jól van?
-Kicsit még gyenge volt, egész délután aludt. Ma már egész jól volt, amikor eljöttem.
Niall átnyúlva az asztal felett erősen megszorította a férfi kézfejét, aki lassan felemelve a fejét ráemelte a tekintetét. A fiatalabbik látta maga előtt a két évvel ezelőtti Harry-t, aki könnyes szemekkel, összetörten nézett rá, amikor az apja meghalt. Sosem felejtette el.
-Ugye tudod, hogy ez nem a te hibád, Harry?
A göndör hajú lesütötte a szemeit, majd nagyot nyelve válaszolt.
-Ha nem az én hibám, akkor kié? Te nem hallottad, hogy hogyan kiabáltam rá-rázta meg a fejét, mint aki minél előbb szabadulni akar a szemei elé kúszott emlékektől.
-Fáradt voltál.
-Ahhoz nem lehetek soha elég fáradt, hogy elfelejtsem bevenni a gyógyszereim.
-Nem vetted be?-Niall szemöldökei ráncba futottak. Amióta ismeri Harry-t, és tud a férfi betegségéről, egyszer sem hallotta volna, hogy nem vette be a gyógyszereit. Azok nélkül még az utcára sem mert kimenni.
-Egyszerűen csak ki ment a fejemből-morogta.
-Soha nem szokott csak úgy ki menni a fejedből!
Harry sóhajtva dörzsölte meg az arcát.
-Túl sok minden zúdult rám. Túl sok a teher, és attól félek, hogy maga alá temet minden..És elveszek.
-Hazz...
-Niall, hét hónappal ezelőtt csak felkeltem, elmentem dolgozni, és úgy tettem, mintha minden rendben lenne! Vezettem a céget, úgy, ahogy apám szerette volna, ha vezetném. Aztán hazamentem, elvégeztem a maradék munkám, beszéltem anyámmal, lefeküdtem, és ez az egész megismétlődött. De, mi történt? Elmentem, tizennyolc éves korom óta először bulizni, és részegre iszom magam, hogy aztán lefeküdjek azzal a fiúval, akit az öcsém megerőszakolt! És, ennek tetejében, kiderül, hogy felcsináltam én is, és nemsokára lesz egy fiam! Gyerekem lesz egy mentálisan sérült fiútól, aki a halott gyerekét siratja, aki tulajdonképpen az öcsémé volt!
-Ez nem volt valami szép, Harry-ingatta a fejét a fiatalabbik, szúrós szemekkel pillantva az idősebbikre. Harry fintorogva fordította el a fejét, és nézett ki az ablakon keresztül egyenesen a turistáktól zsúfolt, londoni utcára.
-Egyet mondj el nekem, Harry-hajolt előre bizalmasabb pozíciót felvéve, amellyel ismét magára vonta Harry Styles rögös figyelmét. A göndör érzelmektől mentes, nyúzott arccal dőlt hátra a székében, zöld szemeivel nyugodtan vizslatta az előtte lévő legjobb barátját.-Ha annyira gondterhes neked ez az életmód, akkor miért kerested meg Louis-t? Miért nem küldted már haza, ha annyira zavar a jelenléte? Miért aggódsz érte, ha nem is akarod, hogy veled legyen? Azt ne mondd nekem, hogy sajnálatból, és ne merd nekem felhozni apádat, hogy miatta akarsz jobb ember lenni, mert nem fogom elhinni.
Harry, másodpercekig csak maga elé nézett, miközben alsó ajkát fogai közé véve gondolkozott. És, amikor már Niall azt hitte, hogy a legjobb barátja megnémult, észrevette, hogy valamit motyog az orra alatt, de nem igazán értette, hogy mit. A kávézóban rajtuk kívül csak egy idős pár volt, akik egymáshoz közel hajolva súgdoloztak valamiről.
-Hogyan?-vonta fel a szemöldökét a fiatalabbik.
Harry a szája elé téve a kezét megismételte azt, amit előbb mondott, de még értelmetlenebbül.
-Mi van?-Niall értetlenül tárta szét a karjait, mire Harry szemei idegesen villantak, majd nem sokkal később el is kiáltotta magát.
-Az Isten szerelmére Niall! Azt mondtam, hogy szeretem őt! Kurvára szerelmes lettem ebbe a fiúba, és képtelen vagyok elengedni őt!
A szőke hajú vigyorogva fonta össze a karjait maga előtt, majd elégedetten hátra dőlt.
-Na, csak azt akartam, hogy végre ki is mondd-vont vállat, mire az idősebbik idegesen felhorkant.
-Nem vicces-fintorodott el.
-Senki sem gúnyolódott rajtad-rázta meg a fejét.-Csak annyira ellene vagy a saját életednek, és mindent azért csinálsz, hogy megfelelj mindenkinek, mindenki szarságának. Elfelejted, hogy ki is vagy. Elfelejted, hogy önálló ember vagy, önálló gondolatokkal. És azzal, hogy szereted ezt a fiút nem vagy, nem leszel kevesebb. És, apád emlékét sem mocskolod be.
-Én csak attól félek-szólalt meg kis idő után. Fejét nem emelte fel, nem nézett többé Niall szemébe. A férfi tudta, hogy a barátja küszködik, és hogy mennyire fél. Emiatt pedig sosem hibáztatta őt. És, bár nem sokan tudják, hogy a kemény főnök külseje mögött valójában egy törékeny, mindig ideges fiú lapul, aki arra vár, hogy valaki megmentse őt a saját démonjai elől.-hogy, nem leszek neki elég. Nem leszek az a férfi, akit valójában megérdemel..Nem akarom bántani, az lenne a legutolsó dolog, amit az életemben megtennék, mert biztosan megölném magam. Nem tudnék azzal a tudattal élni, hogy bántottam őt! Nem akarok hazudni neki, de azt sem akarom, hogy tudja az igazat..Mert akkor talán már nem úgy nézne rám, ahogy most..Niall, látom rajta, hogy fontos vagyok neki. Hogy megbecsül..Soha nem volt olyan kapcsolatom, amely nem a pénzről, és a szexről szólt volna. Ő annyira más! Beszélget velem! Megkérdezi, hogy hogy vagyok, milyen volt a munka..és átölel. Soha..Soha nem ölelt át senki..Nem..nem úgy, mint, ahogy Louis szokott. Vigyázni akarok rá! Megakarom óvni az egész világ elől, és csak azt akarom, hogy az enyém legyen. Oh, Niall..szeretem. El sem tudom mondani, hogy milyen jó, hogy végre szerethetek valakit!
És, Niall nem szólt egy szót sem, amikor a legjobb barátja tíz perc után felállt, megköszönte az ebédet, és elment. A szőke férfi halványan elmosolyodott, ahogy lelki szemei előtt megjelent a tizennyolc éves Harry Styles, ahogy a szokásos kapucnis pulóverében kuporog a földön. A törékeny fiú, aki mindig attól félt, hogy nem lesz elég boldog.
Csak, hogy már régen az volt, de még nem tudott róla.