-Lou..
-Lou, kérlek..
-Louis, légyszi! Légyszíves vigyél magaddal-ölelte át hátulról Daisy, miközben felhúzta a pár napja vásárolt, új kabátjának a cipzárját.
-Megígérjük, hogy az egész ultrahang alatt csendben leszünk-lépett mellé Phoebe, átkarolva bátyja vállát.
Phoebe, Daisy, valamint a két kicsi, a hét elején érkeztek meg apjuktól. Louis-nak rettenetesen hiányoztak a testvérei. Nélkülük túl csendes volt minden, és hiányzott neki, hogy az édesanyján kívül, a két lánnyal is megosszon mindent. Annak ellenére, hogy minden este videochateltek, Louis addig nem mondott semmit, amíg az édesapjuk házában voltak. Valahogy úgy érezte, hogy abban a házban, még a falnak is füle van, és előbb-útobb az apjához is eljutott volna a félresikerült randija a baba édesapjával. Így hát, amint a lányok hazajöttek, hármasban elmentek egyet forrócsokizni, a nekik tett ígéretét teljesen betartva. A plázában lévő kávézó egyik asztalánál ülve beszámolt minden egyes pillenatról. Elmesélte, hogy Harry milyen édes, előzékeny, úriember volt. Elmesélte a dolgokat, amiket megtudott a fériról, eés, hogy milyen humoros. Aztán azt is elmesélte, hogy Harry milyen csúnyán otthagyta őt, azóta pedig nem is kereste, nem kért bocsánatot, és meg sem beszélte vele a dolgot. Miközben ezekről beszélgettek, Louis szíve megszakadt. Akárhányszor a férfiról beszélt, a szomorúság azonnal elöntötte a lelkét. Elvesztette őt. És, talán sosem folytathatják azt, ami elkezdődött közöttük. Azt, sem szerette volna, ha a kisbabája az édesapa nélkül kell felnőnie.
Húgai remek hallgatóságnak bizonyultak. Annak ellenére, hogy tizenhat évesen nem sok mindent tudtak, igyekeztek ellátni őt tanácsokkal, miközben azon voltak, hogy Louis rossz kedvét eltüntessék.
A kékszemű fiú, most fáradtan sóhajtott fel, miközben megigazította magán a fekete keretes szemüvegét, amit hamarosan kontaktlencsékre szeretett volna lecserélni.
-Lányok.. - szólt, táskáját a vállára kanyarítva, lerázva magáról Phoebe karját, aki hangosan ciccegve állt a húga mellé. - Tudjátok jól, hogy vizsgálatra nem viszek soha senkit. De, ígérem, hogy mindketten kapni fogtok képet.
Daisy hisztisen dobbantott, a nyuszis, plüss mamusz fedte lábával.
-De, nem tehetsz most kivételt? - nézett rá Phoebe kérlelően, hatalmas kék szemeivel, miközben alsó, szájfény fedte alsó ajkát lebiggyesztette. Amióta Louis tudta, hogy terhes, három hónap alatt senkit sem volt hajlandó elhívni a vizsgálatokra. Bármennyire szerették volna családtagjai látni a kisbabát, ő nem engedte. Nem azért mert irigy volt, vagy mert annyira titokban akarta volna tartani a vizsgálatokat, épp ellenkezőleg. Örömmel megmutatott mindenkinek minden ultrahang képet, és videót, de úgy érezte, hogy rajta kívül nincs senkinek joga ott lenni. Louis, csak egyetlen embernek tartotta fent a megüresedett helyet a vizsgálatokkor. Harry-nek. Kisbabája édesapjának, aki majd eldönti mit szeretne. Részt venni a pici életében, vagy inkább elfelejti ezt az egészet, vele együtt Louis-t, és a tulajdon gyermekét.
-Lányok, hagyjátok békén a bátyjátokat-jelent meg Johannah a lépcső tetején, kezében egy jó adag ruhányi szennyes kosárral. - nem visz senkit magával, és különben is Dais, neked időpontod van fodrászhoz, utána pedig átmegyünk Tomlinson nagyihoz.
A két lány unottan összenézett.
-Na, irány felfelé. Tudtommal megígértétek a kicsiknek, hogy játszotok velük-mutatott fel az emelet irányába, ahol a két kicsi nyugodtan játszadozott a szobájukban.
Az ikerlányok duzzogva siettek fel az emeletre, el sem köszönve a testvérüktől, aki hatalmasat sóhajtva rázta meg a fejét.
-Sajnálom anya, hogy csúnyán viselkednek-motyogta a fiú, szomorúan nézve az utolsó lépcsőfokról lelépő édesanyjára, aki válaszul, csak kedvesen megsimogatta legidősebb fia puha arcát.
-Ez nem a te hibád-rázta meg a fejét, dús ajkai őszinte mosolyba kukorodtak. - Tudod jól, hogy kamaszodnak, és egyre nehezebb velük. Ha nem engedem meg Daisy-nek, hogy szőke legyen a haja vége, szerintem megkeserítette volna a nyugdíjas éveimet is!
Louis nevetve lépett az ajtó felé, és mielőtt bármit is mondhatott volna a  nőnek, az emeletről hangos kiabálás zaja hallatszódott le. Johannah fáradtan dobta le a lépcső aljába a kosarat, majd fiához lépve, szorosan átölelte őt.
-Vigyázz magadra! Hívj ha végeztél.
-Rendben. Szeretlek anya-köszönt el, majd kinyitotta az ajtót, és kilépett a szokásosan borús, egyáltalán nem Júliusra hajazó időjárásba. Louis, már évekkel ezelőtt megszokta, hogy csak ritkán süt a Nap Londonban, ha pedig süt, akkor is csak rövid ideig. Ne okozott neki meglepetést, ha a nyár mindennapján esett az eső. Ebbe született bele, és ha elkéne költöznie egy melegebb éghajlatú kontinensre, valószínűleg, több év London után nehezen tudná megszokni. De néha, amikor azokat a menő, Los Angeles-ben játszódó filmeket látja, mindig kedve támad ahhoz, hogy elutazzon, és felfedezze az egész nagy világot. Élné az életét, emlékeket gyűjtene, kalandokat keresne, és természetesen semmire sem lenne panasza. Csak ezzel egyetlen bökkenő volt. Louis, cukrászdában keresett pénze egyáltalán nem fedezte ezeket az utazásokat. Körülbelül öt hónapja kezdett el gyűjteni az egyetemre, majd félúton a babára. Örült, hogyha nem kell majd az édesanyjától kölcsönkérnie, hogy ellássa a tulajdon gyeremekét, nem ám még utazgatni. Persze Jay, már az első pillanatban, ahogy megtudta, hogy unokája lesz, és valószínűleg a fia egyedül fogja nevelni, biztosította Louis-t arról, hogy segít neki amiben csak kell. De, Louis azonnal nemet mondott. Nem kérhette Johannah-tól, aki így is öt gyereket nevel egy maga, hogy még az ő kisbabáját is felnevelje. Nem, azt már biztos, hogy nem. Ez a dolog, ez az aprócska kis dolog, Louis felelőssége. Neki kell etetnie, itatnia, ruháztatnia, és megtanítani mindenre, ami az élethez kell. Mindezt, pedig teljes önerőből, más segítsége nélkül. Persze, az más helyzet lenne, ha Louis-t támogatná a baba apja, mert akkor nem kéne a terhessége végéig a kis kávézóban robotolnia, hanem egy kicsit ő is pihenhetne, koncentrálhatna magára.
Néhány perc várakozás után, a busz megérkezett a buszmegállóba. Maga eléengedett egy idős hölgyet, aki mosolyogva biccentett felé. Ő viszont csak a legvégén szállt fel, és miután kifizette a buszjegyet, szokásosan jobb oldalon az ablak mellett foglalt helyet egymaga. Szorosan magához ölelte a táskáját, miközben az ablakon bámult ki egész úton, nem foglalkozva a buszon ülőkkel, akki hangos beszédbe elegyedtek egymással. Nyílván ismerték a másikat.
Most sem dugta be a fülét,hiába volt nappal, túl veszélyesnek találta, hogy zenét hallgasson, amikor ismeretlen emberek vették őt körbe. Nem bízott semmit a véletlenre, úgyhogy inkább hallgatta a beszélgetéseket, de nem volt hajlandó zenét hallgatni, ami elterelné a figyelmét. Csendesen figyelte az ablakon lefolyó esőcseppek versenyét, egészen a belvárosig. Leszállási szándékát jelezve kapta a vállára a táskáját, majd leszállt a buszról.
A kis rendelő pont szembe volt vele, az út másik oldalán, úgyhogy nagy levegőt vett, hogy leküzdje a lelkében tomboló izgatottságot, majd körbe nézve átsietett az utcán.
Az épület nem volt nagy, mégis színes, otthonos, és barátságos volt. Lucy, a portás kedvesen fogadta őt, majd miután megkereste a kékszeműt a rendszerben, közölte vele, hogy várjon Dr. Ellies hamarosan fogadja őt.
Dr. Ellies, keresztnevén szólítva Abby, Louis kedvenc orvosa volt. Ő volt az egyetlen, aki négy hónappal ezelőtt hajlandó volt fogadni őt, és nem küldte el azonnal melegebb területekre. Mellette volt, vígasztalta, annak ellenére, hogy egy orvos munkaköri leírásában ez nem volt bent. De Abby, a négy hónap alatt, a kedves, önzetlen, és vicces természetével Louis egyik jó barátjává vált. Csak az volt a baj, hogy a kékszemű havonta kétszer járt a magánklinikára, Abby pedig mindig dolgozott, ha pedig nem ő, akkor Louis. Találkozni nem mostanában találkoztak.
-Mr. Tomlinson, bemehet-szólította meg Lucy kedvesen mosolyogva, mire Louis azonnal felpattant.
-Köszönöm, Lucy-biccentett felé, majd izgatottan bekopogott a faajtón. Egy tomán hallatszódó "gyere" után, Louis benyitott, a mosolya pedig még szélesebb lett, amikor meglátta az asztala mögött ülő Abby-t, valamint asszisztensét, egy fiatal fiúcskát, akit Louis azelőtt még egyszer sem látott.
-Louis!-ölelte át a lány, miközben két hatalmas puszit nyomott az arca két felére.
-Szia Abbs! - köszöntötte a fiú mosolyogva. - Hogy vagy? Minden rendben? Szinte ragyogsz!
Abby, kivillantotta tökéletes fogsorát, majd előrenyújtotta a kezét, Louis pedig megpillantotta a világ legcsillogóbb, legnagyobb kövét, a jeggyűrű közepén. Tehát, a párja eljegyezte őt. De, hát megérti, hiszen Abby tökéletes. A hullámos, derékig érő szőkésbarna hajával, a csillogó kék szemeivel, és egy csodálatos személyiséggel, amelyet a mindig hordott, vörös rúzsa mögé rejtett. A fiú gratulált neki, meghallgatta a lányt, majd a további instrukcióját fogadva, fel is feküdt a vizsgálóasztalra.
-Tehát, a szívhangja erős, megfelelően fejlődik... Ohh, látod? Integet nekünk!
Louis,mint minden alkalommal, most is elsírta magát, ahogy megpillantotta az aprócska, növekvő kis lényt. El sem hitte, hogy ez a pici kisbaba az övé, és hogy öt hónap múlva, hamarosan a karjai között tarthatja majd.
-Szeretnéd tudni a nemét? - mosolygott rá Abby, újabb gombot megnyomva a gépen.
-Igen.. Igen, kérlek-mondta könnyei között, a következő pillanatban, ahogy Abby megszólalt, megállíthatatlan zokogás kerítette hatalmába.

***

Alig várta, hogy mindent megvásásoljon a kisbabájának, most, hogy tudta a nemét. Vigyorogva, őszinte boldogsággal válogatott a bodyk, a különféle játékok, kis zoknik, ágyak, baldachinok, valamint a legfontosabbak, a babakocsik között.
Louis, már hónapokkal ezelőtt kinézett egy fekete-piros darabot, amely annyira megfogta, hogy másra nem is tudott ránézni, csak arra a babakocsira. Megfogadta, hogy amint összegyűlik annyi pénze, valamint megtudja a kicsi nemét, azonnal megveszi. Már csak az édesanyjának kellett telefonálnia, hogy jöjjön, majd elérte.
Éppen a babatakarók anyagát tanulmányozta, amikor az ajtó feletti csengő megszólalt, jelezve, hogy valaki érkezett a boltba, de nem foglalkozott vele, biztosan, csak egy újabb kismama jött. Szeretetteljes mosolyba húzodtak az ajkai, amikor egy halvány sárga body-t látva, elképzelte az ő kisbabáját benne. Az aprócska body-ban, amit a pocakjára terített, már csak kíváncsiságból is.
-Szerintem, az neked nem lesz jó-hallott meg a háta mögül egy mély, rekedtes hangot, amitől a szíve azonnal a torkába ugrott.
Megpördült a tengelye körül, és azt hitte, hogy menten elájul, amikor meglátta Őt. Harry Styles előtte állt, talpig feketében, csupán ingjének fehér anyaga ütött el a ruhadarabjaitől. Haja összevissza meredt az égfelé, zöld szemei csodálatosan ragyogtak, Louis pedig tényleg az ájulás szintjén állt, attól a csodálatos mosolytól. De, amennyire megbabonázta őt, annyira volt mérges, és szomorú. A férfi, hetekkel ezelótt otthagyta őt egy étterem előtt, azóta pedig nem is kereste. Elhitette vele, hogy számít, és fontos, de amikor megtudta, hogy közös kisbabájukat várja az egyéjszakás kalandjuk után, csak úgy otthagyta őt. És, mielőtt bármi történhetett volna, Louis otthagyott mindent, és kirohant a boltból. A könnyei eleredtek, homályosan látott. Elakart menni, elakart tűnni, és elfeledni a férfit, aki átverte őt, úgy, ahogyan mindenki tette. Mielőtt bármerre is el jutott volna, egy kéz erősen megragadta a felkarját, és visszarántotta.
-Engedj el! - sipította, miközben kis ökleivel az idősebbik férfi mellkasát csapkodta teljes erejéből. De, úgy tűnt, hogy Harry-nek, aki rezzenéstelen arccal állta az egészet, ez mind fel sem tűnt.
-Nem, ameddig nem beszélsz velem-morogta, erősen lefogva a fiú karjait, kényszerítve, hogy a szemeibe nézzen. Louis, minden erejével próbálkozott, de Harry erősebbnek bizonyult.
-Nem! Nem akarok veled beszélni, semmi közöd hozzám! Hagyj békén! - sipította hisztérikusan.
Harry, megforgatta a szemeit, aztán megragadta a fiú kezét, és a tiltakozása ellenére, átrángatta az út testen, egyenesen a terepjárója felé.
Kinyitotta az utas felőli oldalt.
-Szállj be!
-Nem!
-Louis-szólt a férfi nyugodtan, mégis tekintélyt parancsolóan. - Szállj be abba a kibaszott autóba, ne mondjam mégegyszer!
Louis könnyei szaporán folytak végig az arcán. Nagyot nyelt, és félelemmel a lelkében ült be az autóba, miközben a pocakját markolta védelmezően...