harmadik rész

Mira amilyen gyorsan tudott elkészült és meglátta Ádámot egy rózsával a kezében... izgatottság egyben félelem töltötte el egész testét. Mikor kiment az ajtón már egyből egy öleléssel köszöntötte titkos szerelmét. Ádám odanyújtotta a rózsát Mirának és halkan hozzá tette
Á: amikor megláttam egyből te jutottál eszembe.
Mira amikor ezt meghallotta teljesen elpirult. Az arca akár egy paradicsom. Nagy meglepettségében viszont mégis megköszönte a rózsát és Ádám arcára nyomott egy puszit. Rajta is látta, hogy kissé elpirult. Elindultak a fagyizó felé amikor szépen lassan Ádám átkarolta a derekát és úgy sétáltak. Fél úton se jártak amikor összetalálkoztak Mira egyik barátnőjével Nikivel. Mira tudta, hogy gyorsan egy kis távolság kell közötte és Ádám között, mert Nikinek is tetszett Mira. Miközben közeledtek Niki felé lassacskán távolodott Ádámtól jelezvén hogy engedje el a derekát.
M: Szia Niki! régen találkoztunk, hogy vagy?
N: Szia nagyon jól vagyok, éppen a barátnőmmel jöttem ide.
M: Oh nem is tudtam hogy van barátnőd-mondta kicsit féltékenyem Mira-minden esetre örülök neked - sóhajtott bánatosan-
N: Köszönöm de már megyek is vissza hozzá! Majd még beszélünk. Szia!
M: rendben Szia

(mindeközben Ádám megvette a fagyikat és odavitte Mirának)
Á: vettem neked egy kékszőlőset mert tudom hogy szereted
M: igeen ez a kedvencem, köszönöm!

Amíg a fagyit ették elsétáltak a parkba és leültek egymás mellé egy padra. Mirának egész végig Nikin járt az esze, hogy most mi legyen mert titkon neki is tetszett Niki, de Ádám jobban. Nem tudta mit tegyen és csak gondolkodott. 
Á: elég csendes vagy ma. Minden rendben?-kérdezte kicsit aggódóan-
M: persze minden rendben van csak egy kicsit álmos vagyok. Mira rádöntötte Ádám vállára a fejét és Ádám átölelte őt. Kis szünetet tartva újra beszélni kezdett
Á: lenne egy fontos kérdésem...



Comment